Nézem a tininket, hogyan is bánik a szűkös javakkal. Azt tapasztalom, hogy egyszerűen nem fogja fel, nem akarja tudomásul venni ezek szűkösségét, mintha az ésszerűség hiányozna a logikájának láncolatából.

Klasszikus példa, ami az ő világában a legfájóbb szűkös erőforrás: mobilnet. Adott egy mobilnet hozzáférés, asszem 100 mb adatforgalommal, ami után drasztikus sebesség csökkenés jön. Írtó kevés ez az adatmennyiség, de pl ha csak kommunikációra használja bőven elég egy hónapig, FB-vel együtt két és fél hétig. Neki ez köbö három nap, max öt, mert amíg van addig mindent nyomunk rajta, Instagramm, FB Snapchat képekkel... aztán meg csak a nyafi van, meg a nem használás.

Hogyan és miként lehet megtanítani egy gyereknek, hogy ami szűkösen áll rendelkezésre, azt érdemes beosztani? Különösen igaz ez pl a pénzre. Hiszen egy havi fizetést se két nap, max egy hét alatt élünk fel, hanem abból egy hónapig kell(ene) megélni.
Talán ez még kisgyerek korban kezdődik, hogy nem mindenféle anyagi vonzatból hagyjuk ki, hanem ahogy halad a korban előre, úgy adunk neki lehetőséget arra, hogy érzékelje a saját bőrén a szűkösség fogalmát. Ehelyett még tizenöt-tizenhat évesen se kap zsebpénzt a gyerek, "majd ha kell neki, akkor arra adok", aztán persze így érdemi fogalma nincs semmiről.

Felnőttként pedig depresszív élmények és lelki panaszok formájában fogja tapasztalni: a valóság bizony nem úgy működik, hogy mindig van arra amit szeretnénk. Időben kellene ezeket megtanulni, mert bizony én magam is érzékelem a saját világomon, hogy a szűkösség nem múlik el, csak az igények redukálódnak. Szomorú világ ez, de nincs másik.