Állsz előttem, csak ketten vagyunk. Nézek Rád, már símogatásra lendülne a kezem - aztán a másfél évtizedes mentális gát törli a parancsot. Nem mozdulok, pedig belül nyüszít a vágy. Erősek a kondícionálás szabályai - ne nyúlj hozzá, nem a tied!

Pedig a vonzódás erős... ugyanolyan erős itt, mint a metrón, a szabadban egy eseményen állva. A közelség megbabonáz, felkavar és egy képzeletvilágba ránt át. Ott minden egyszerű, még ha nem is az.
Egy eseményen állva arra döbbenni rá, hogy engem nézel. Ilyenkor kicsit zavarba jövök, hiszen ez épp fordítva szokott lenni. Közben pedig nagyon jól esik. Annyi adekvát reakció volna egy ilyen helyzetre - persze teljesen más körülmények között.