Újra találkoztam azzal az arcoddal, amit egyébként is csak nagyon ritkán élhettem meg ennyi év alatt, bár elképesztően elbűvölő és szinte torokszorító élmény. Amikor a belül még mindig létező, soha ki nem kopó kislány és a vágyaival küzdő nő egyszerre jelenik meg. Káprázatos. Mint egy rég keresett, talán már elveszettnek hitt értékes tárgy egy sarokból félénk csillogással előkerül.

Jó volt a jövendölés, valóban alig aludtam valamit. A zakatoló tini szívem csak hosszú idő után nyugodott, zsongott bennem az az ezer nyugtalan gondolat. Persze azzal se lett volna bajom, ha egész éjjel csak beszélgetünk, hogy közben közel érezzelek, együtt a fenti kettős arcoddal, suttogva, néha kuncogva bármin. 

„Nekünk mindig megmarad Párizs.” - kis módosítással legyen ez a mi idézetünk.