Lassan egy éve zajlik a pokol a szomszédban. Mi itt ülünk a magunk világában, persze érezzük a zsebünkön a hatásait, de ennyivel megússzuk. Sokan nem is nagyon törődnek vele, magukban morognak, hogy ha béke volna akkor nem volna ilyen drágulás... más viszont elgondolkodik róla.

Magam is azt vízionálom, hogy mindenhol az egész ukrán területen olyan szörnyű állapotok vannak, mint amiket a világháborús filmfelvételeken látunk régről, meg amiket most készült felvételeken látunk. Pusztulás, földbeli lyukakban rettegés a bombáktól. Teljesen hiteles képek, ahogy a lerombolt városok és a félig földdé vált lakóházak képei is mutatják.

Aztán csodálkozunk azokon a híreken, amik szerint Ukrajnában alacsonyabb az infláció, meg olcsóbb az üzemanyag, meg hogy azért ott is van, ahol élnek viszonylag normálisan. Kissé fura elképzelni ezt, hogy ennyire kettős tud lenni egy háború, hogy a pusztulás mellett pl az Instagram-on megjelennek teljesen hétköznapi életet élő ukrán emberek is.
Ahogy a nagy világégés idején sem volt mindig ostromállapot, amikor nem volt nyakunkon a front, olyankor azért kis megszorításokkal, de normális életet lehetett élni - már annak, akit nem vittek gettóba, vagy messzebb a munka- és haláltáborokba. Az utolsó hetekig, hónapokig, míg tényleg ki nem tört az őrület, az átlagember számára a háború csak egyfajta politikai tény volt, persze rokonok voltak a fronton, de odahaza nem nagyon volt ez olyan erősen érzékelhető hatással a mindennapokra.

Szörnyű ez az egész, az agresszió, a pusztítás, a távolról magasból érkező halál. Modern fegyverekkel gombnyomásra szórni a pusztulást, miközben nem vesszük tudomásul, hogy szinte testvérek ölik egymást. Lehet élcelődni az ukránok fegyverkérésén, hogy pl sírva már űrhajót kérnek, akár egy követelőző gyerek, de sose felejtsük el, hogy azért ők most tényleg nem csak magukért küzdenek, még ha amúgy ezt nem is mindenki fogadja el.

A háborúkat senki nem akarja megélni. Nem természetes állapota az egyénnek, sosem magától jön meg a háborúzhatnék, mindig valaki vezető zajos elmeképzelgése kelti fel az egyénben az agressziót. Addig jó, míg szót emelhetünk ellene, amíg lehet hozzá hangunk.