Hazaúton, miközben néztem ki a fejemből, szembesültem vele, hogy mennyire zavarba ejtő egy lapszoknya alatta tangaviselet, ahogy minden lépésnél egy fenék újra és újra mozdul. Mindenki fő a levében, nem csoda hogy a nyári öltözetek közül is a leginkább lenge darabok kerülnek a testekre.

Persze ha azt veszem, egész nap érzem én ezt a zavarba ejtő ingerkedést, hiszen a hétköznapok sora követi úgy egymást, hogy folyamatosan a formák szemet gyönyörködtető játéka borzolja a kedélyeimet. Megjegyzem, ezt semmiképp sem érzem holmi zaklatásnak, sokkal inkább a Sors egy kegyének. 

Egyre gyakrabban jár át a gondolat, hogy talán a szemem éheztet engem, hogy a kézzel nem fogható édesség látványa, mint a csodálatos óriásplakátok, csak növelik az évtizedes éhséget. Mert az létezik, jelen van. 

Egy este a csapatépítés jegyében... ez várható majd, ami biztos. Új élmény, ilyen még sosem volt, sosem voltunk munkahelyen kívül programon, no pláne ottalvóson. Izeg-mozog a gondolat a fejemben, de féken tartom, pórázon vezetem, mint valami