A munkahely válik életünk egyik középponti színterévé, már csak abból kifolyólag, hogy ott töltjük a nap során a legtöbb időt. Mivel vegyes nemiségű közeg, így összetalálkoznak a megfelelő emberek.

Adott volt egy épületbúcsúztató buli, aminek leginkább a semmivel volt egyenértékű a jelentősége. Mégis, valahogy ott is alakultak emberi történetek, kerekednek szimpátiák, vágyódások.
Adott egy Adonisz, meg adott egy álmodozó lányka. Adonisz nagyon is tudja a maga képességeit, így önmagát mint valami isteni adományt szívesen osztja meg a hölgyekkel. Szemérmetlen mód ezt hírdeti is bátran, ínycselkedik, félmondatokkal és kisfiús mosollyal hatol a nők szíve mélyére (vagy inkább a lábaik közé, ez már itt nem is feltétlen jelentős eltérés:D). Álmodozó lánykánk meglátva ezen az eseményen őt, epekedett hetekig-hónapokig, míg végül a karácsonyi buli alkalmával az elfogyasztott alkohol megtette a hatását, kerekedett némi társalgás, meg talán más is.

Nincs részletes leírás, nem is erről van igazán szó, sokkal inkább arról hogy az emberek egy adott helyzetben a jellemük és személyiségük alapján viszonyulnak a kapcsolatok, hűség és a későbbiekben okozott károk sokszögű halmazához.

Nem tagadom, nekem is kell újra és újra, hogy kapjak pozitív visszacsatolást önmagamról. Nem feltétlen a munkám dícséretét vágyom, hanem emberi, férfiúi mivoltomban várok megerősítést. No és az sem mindegy hogy ez kitől jön, hiszen hiába dícsér valaki, ha én őt nem érzem (csúnya kifejezéssel élve) elég jónak. Olyantól kell dícséret, akit én magam is dícsérek, akit szívesen tettleg is "dícsérnék"... :-)

Adni olyankor már belülről jön. mint a gátját vesztett folyó, árad szét belőlem minden. És persze vágyom-várom, hogy én is viszont kapjak, mert kell.
Mellette persze ott van az a jellemi sajátosság, hogy nem vagyok képes magam bárkinek megosztani, koncentráltan kell mindezt megélni. Mondjuk ezt nyilván nem kell ecsetelni, ugye?! :-)

Hogy az elején miért is írtam le azt amit? Mert az épp gyökeresen ellentéte annak, amit én akarok, keresek. Ott csak sérülés lehet a végeredmény, Adonisz még ha ad is, valójában elvesz. Elvesz reményt, tisztaságot és cserébe még ha ad is jót, az keserű mellékízű jóság lesz.

Emlékeket hagyunk magunk után, ezek pedig legjobb ha édesek, szerethetők, becsben tartani érdemesek. Időnként csak ennyi marad másokban utánunk, ez pedig legyen a lehető legjobb. Szerintem.