Olvasgatom az ellenőrző blogot, és szinte meg sem lepődök rajta amit ott látok. A hozzászólókon annál inkább.
Vajon ezek a hozzászólók világ életükben csak Tolsztojt és szépirodalmat olvastak, a tévét pedig kirakaton keresztül is leköpték?
Konkrétan most a "ki védi meg a gyereket az iskolában?" poszton vagyok kiakadva. Amit leír a beküldő az egy az egyben jelen van a jelenkor összes tinisorozatában. A klikkesedő osztály, a "menők" köré gyűlő slepp, az "aki nem hódol be, az megszívja" világkép. Hja és persze a menő csajok/srácok esetében jelen levő "menő vagyok, azt csinálok amit akarok" világkép. Hol van ebben az újdonság?
Még az átkosban is jelen volt a klikkesedés, max földrajzi elhelyezkedés és elitizáció függvénye volt, hogy mennyire erősen. A sleppbe nem tartozó figurák soha nem klikkesedtek, számukra nem volt cél a betagozódás így aztán antisleppet sem hoztak létre a maguk kis világában. Jobb volt csak úgy ülni a sarokban és nézni ki a fejükből, túlélni a sulit.
Keressük a megoldást valamire, aminek igazából nincs jó megoldása. Felnőttként kívülről nem tudunk egy diák közegre hatni, lehet odaállni és befenyíteni a klikk vezéreit, de azzal csak a csemetének ártunk - rajta fog másnap, meg aztán hetekig lecsapódni a keménykedő szülő után a szar. Ő fogja megszívni apu/anyu nyüzsöghetnékjét. De akkor mégis mit lehet vele kezdeni? Más sulit keresni!!! Főleg ha nincs X5-ös BMW-nk és nem mi vagyunk a suli főszponzorai. Szerintem.