Mert olyan jó a közeledben... ahogy folyik a szó, ahogy csak úgy sétálunk egymás mellett, ahogy tömegközlekedünk. Ahogy csak nézem a profilod miközben zötyög a metró... ahogy mosolyogsz valamin... minden jó túlcsordul belül, hiszen néha összekapaszkodik a tekintetünk, akkor pedig megszűnik kicsit a nagyvilág is.

Lelepleztem magam, néha csak úgy nézegetem a profilképeid... még mikor kissé lapos a kedvem, akkor is gyorsan hatnak... ilyen lehet a kábszi azoknak, akik azzal élnek. Mikor rövid volt a hajad, akkoriban csak ezek a képek voltál... nehéz objektív véleményt formálni, hiszen nem is tudlak elfogultság nélkül látni... nekem mindenhogy szép vagy, erre jutottam sok év alatt. 

Bár egyre kisebb az esélye, meg tényleg jobb nem megszakítani a hosszú hétvégét, azért elkacérkodott a gondolat velem, hogy milyen volna a lemenő nap halványodó fényénél Veled bolyongani... hiába, mindig dolgozik bennem a pillanatvadász.