Sorozatnézés során akadt egy olyan karakter, aki bárkivel végzett, aki által veszélyeztetve érezte a családi idilljét, legyen az bárki is. 

Kapcsolati szinten morfondírozva: vajon minden ilyen témájú vitába érdemes beleállni, hogy a ragaszkodást kimutassuk? Minden számonkérést le kell folytatni, csak a nagy igazság nevében?

A nagy hadvezérek sosem azt mondták hogy minden csatát meg kell vívni, sokkal inkább hangzott úgy a tanítás, hogy csak abba állj bele, amiben jó esélyeid vannak. Ehhez persze kell egy jó helyzetértékelési képesség is, hogy lássuk mik azok a harcok, amikben esélyeink vannak, jó esélyeink. 

Olyan hős egy mesében sem volt, aki mindenkinél jobb, erősebb, előbb-utóbb lesz valaki aki még a legnagyobbat is legyőzi. Kell képesség hogy meglássa ezt a pillanatot, hogy ne legyen a vereség megalázó.

Vajon kapcsolati vonalon ha akad egy kétely, megérezzük-e hogy abba nem kellene beleállni, mert esetleg alul maradunk? Hogy amit találtunk vagy találni véltünk, az nagyobb horderejű mint amivel elbírunk? Vagy akkor is felvesszük a harcot, ha ott van benne a veszélye a biztos kudarcnak?

Miután már ennyit hablatyoltam, konkrétan: ha beleolvasol a kedves telefonjába, ahol találsz egy szokatlan üzenetváltást... még nem is feltétlen "in flagranti" tartalmút... de ránézve a partnerre jön egy érzés, hogy talán vele szemben nem kellene felvenni a kesztyűt, mert lehet hogy a kedves ebben nem az elvárt módon döntene... érdemes beleállni a dologba? Vagy inkább az üzenetváltás tudatában inkább kedvességgel, figyelemmel visszafordítani a folyamatnak látott részeket?

Nem volt semmi konkrét, pusztán csak eszembe jutott... ahogy telik az idő, nem biztos hogy minden harcot meg kell vívni.