Tény, hogy volna mit. Sok-sok gondolat kavarog a fejemben, néha egyszerre több is. Aztán valahogy ott maradnak: vagy nincs alkalmam összerakni egy értelmes egésszé, vagy ha alkalom van akkor én nem érzem magam képesnek rá. Aztán idővel úgy érzem, hogy nem érdemesek arra, hogy kifejezzem őket írásban, mondhatjuk hogy besöpröm a sarokba aztán majd lesz velük valami.
De van köztük, ami kifejezetten nem hagyja magát, kapaszkodik a tudatomba, ki akar mászni onnan a sarokból. Fontosnak érzi magát, újra és újra a felszínre tornászkodik. Ilyenkor aztán rágódok rajtuk hosszabb ideig, sokszor elhatározom hogy ebből milyen szép írás lesz - majd semmi. Hosszú küzdelem ez, letagadhatatlan.
Egyébként napi szinten sok történés ébreszt gondolatokat.
Olyan heterogén kis csapatban vagyunk, annyifelé emberi történet ez a kilenc fős csoport, hogy szinte mindenki külön lehetne egy fejezet alapja. Ahogy a napi harcok is. Mégis azt kell mondjam, Te volnál a főszereplő így is, hiszen ahogy mindenki nálad köt ki ha feláll a székéről, úgy látszik hogy Te vagy a csapat kovásza. Nem kérdőjelezi meg senki.
